Istenember

Megváltásod kulcsa te magad vagy, tudatod által.

 
kép: Szaraszvati a hindu istenségek között az tudomány vagyis a tudás, a zene mint ütem és rezgés valamint a művészet,  pártfogója.
2019.04.16.-án az Istenanyai tudat teljesen feltisztult, így kiegyensúlyozódott a jobb és a bal agyfélteke. A Szentség visszatért világunkba.
Ennek következményeként ma  hajnalra (2019.04.19.) S(z)aras(z)vati Istennő utolsó tudati darabkája is visszakerült az egységbe, Így az Istenanyai tudat maradéktalanul vissza tud fejtődni.
Elindultak a Teremő csodák, mely maga a Teremtés.
Teremtő Isten teremtette világban teremtünk újabb csodákat. Ehhez minden "energetikai feltétel", az Égi áldások sora megérkezett és folyamatosan érkezik a Központi napon át a Központi nap hetedik ágáról. Ez az energia már a tudatos teremtés egyik alkotó eme a háromból.
A másik kettő a csillagnemzetségek ajándéka, mely áldásként hullott alá.
Gigantikus Napkitörések sokszorozzák az erőt a központi napból, hogy minden Csillagtestvérünk velünk egy ütemben kapja meg a segítséget az "Istentudatba való visszafejtéshez."
A segítség valójában egy speciális elektromágneses lüktetés. Így áradt ki és így is fejtődik vissza az Istentudat az egységbe. A visszafejtés maga Mihály főangyal ki maga a Tűz és a Törvény.
" Második napja történnek a csodák az Istentudatokban, hogy 2019.04.21.-én minden a teremtett világban egységbe rendeződve a 27. oktávon egybegyűljön és a 33. pleroma illúzió világából átforduljon a 77. majd a 108. és onnan a források forrásán át egy Új világba.
A másik két alkotó az Összefogás, a harmadik a kitartás.
Így rendeződött egységbe a "rendszer"! Összefogás-kitartás-teremtőerő.
Valójában ez az anyagban is egy képlet a teremtéshez, csakhogy az égi teremtéshez kell még valami. Ez a szív. Szív nélkül a tudás pusztulásba vihet, de szívvel a legfelsőbb szintre emel.
Ez van most!

 

Áldott Hazánk energetikai felemelkedéséért egy héten át minden este 19 órakor  hét
S(z)ies(z)ta Hungarikum Rex-et  mondunk. A mantra lüktetése valójában egy szívteremtés. Ez az ütem teremti és segíti a folyamatot, mely a végpontra ért ebben a Multiverzumban.
 

 

 

 

 

 

 

 

S(z)ies(z)ta Hungarikum Rex

Kárpát Haza Áldott Népe,
Isten az Ő igaz képe.
Kéz a kézben énekelünk,
világunkat megmentettük.
Bőven jő az Égi Áldás,
Igaz szívünk nagyon hálás.
Nagyot dobbant, örvendezik,
minden Nemzet örömködik.
Éber már a Turul Népe,
Isten az Ő igaz Vére.
Fényből jöttünk,
fénybe megyünk.

 

Öreg Isten mindig Velünk.

 

 

 

              

Áldott Ünnepet kívánok a teremtés minden elemének, Ilona.

 

 

Az itt megjelent anyag szabadon terjeszthető a forrás megjelölése mellett.

Copyright © 2017. All Rights Reserved.