Istenember

Megváltásod kulcsa te magad vagy, tudatod által.


 

 

2019.08.10.

Az esti ima közben történt mindez:

 

20 óra 46 perc

 

Elértük a 12ooo. szintet.

A félelmek mint tűzijáték pattogva és szikrázva illannak el az

Isten atyai tudatokból, Baál Isten tudatából.

Először egy nagy tisztító hullám söpör végig minden tudaton melyet

egy lágy hullámzás követ, mely megnyugtat.

A 10.000. szintről való feljebb jutás egy Diamant Generalis nevű tudat ajándéka.

Ő egy felsőbbrendű Istenlény egy másik teremtésből, ki "lehajolva hozzánk"

továbbemelte a tudatunkat egy színtiszta Istentudatba, mely kipréseli a

tudatainkból (tudatos tudat, tudat alatti és mely tudat) a még esetlegesen az

istentudattal nem kompatibilis erőket.

Ez befolyással van a teljes emberiségre és az összes Istentudatra. Ő az Ős

Istenünk "édesapja"!

Tehát ezek szerint léteznek Atya Isteni, Anya Isteni és Isten világok (a két tudat együtt).

Ez így megy a 12700. szintig, ahonnan már csak Istentudat van. Itt szűnik meg végleg

és teljesen a bontottság. Két Fénylény érkezik, Zyana és Rex.

 

Zyana az összes Isten tudat felelőse, úgymond mindenkinek az őse :

"Tévedés, hogy ti nem itt éltek a Földön és az is hogy igen.

Mindenütt ott vagytok ahol akartok, elég, ha rágondoltok, de ahhoz előbb

tudni kell mire gondolj. Én ebben segítelek benneteket."

 

 

21:03

Jöjjön most Rex, de ő nem kutya (nevetés). Ő a legszeretettelibb lény akivel

valaha is találkoztam ebben az Univerzumban.

 

Rex: "Üdvözlet mindenkinek. Ki lehetnék más, mint a ti őr angyalotok,

de védő szellemnek is hívhattok. Én vigyázok rátok ebben és az összes

többi Univerzumban. Olyan ez mint az iskolában az igazgató, az összes

osztályról tud, mert a gondozásában van. Nos, ez a mindenség, mint az

őrző tudatában van.

Van két téma ami nagyon kényes a nők között. Egyik a súllyal, a másik a

korral kapcsolatos. Nos tőlem bátran kérdezhetitek.

Korom a végtelenségből fakadó Ó, súlyom viszont nincs.

A Határtalan Anya tudatában vagyunk.”

 

Boldog átváltozást, Ilona

 

 

 

2019.08.11. reggele, bár már nincs idő

 

" Tegnapi bejegyzés emlékeztető, ahonnan tudatilag folytathatod

a folyamat megértését:

 

 "Diamant Generalis nevű tudat ajándéka.

Ő egy felsőbbrendű Istenlény egy másik teremtésből, ki "lehajolva hozzánk"

továbbemelte a tudatunkat egy színtiszta Istentudatba, mely kipréseli a

tudatainkból (tudatos tudat, tudat alatti és mély tudat) a még esetlegesen az

istentudattal nem kompatibilis erőket.

 

Ma reggelre a Nagy Anya Maat szívteremtés tudata  teljesen feltisztult

a 108. és a 77. pleroma szintjén.

A 177. szinten az Őrzők bontottsága megszűnt.

A 146. szint köti az életerőt, mely egy pillanatban

összekapcsolódott Baál Isten tudatával. Ez a várva várt összekapcsolódás,

mely a legmagasabb szinten

megtörtént, tette függővé a tobozmirigy teljes üzemű indítását a 44.-779. síkon.

 

Ez további applikációval kapcsolt fel a 12777. síkra, mely már egy Új fejlődési minta a

Teremtéstörténetünkben.

Itt a Szent Imrei energiák, mely az Új szívtudat energiája, elindul.

Amikor a Diamant Generalis minőség "beölelt bennünket" a minőségébe,

Kisütötte az anyai szívtudat körüli elektromágneses mezőt. Ezzel eltűnt az

összes kódoltság és bontottság az Istenanyai tudat magjából.

A szívtudat visszakapcsolódott a forrásába

és elindított egy Új gyönyörű teremtési korszakot, melynek neve Aranykor II..

Isten hozott a "fedélzeten"

 

Itt a helye, hogy kifejezzem hálámat a saját és más Isten tudatból jövő

napi segítségért. Földi létemben köszönöm mindazoknak kik velem tartottak,

napi szinten dolgozva, hogy mindez megvalósulhasson.

 

Béke és áldás az életed!

 

Ilona

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az itt megjelent anyag szabadon terjeszthető a forrás megjelölése mellett.

Copyright © 2017. All Rights Reserved.