Istenember

Megváltásod kulcsa te magad vagy, tudatod által.

 

 

Mivel eddig az Istentudaton belül az atomtámadások miatt szétszakadt síkok okán

zárványban voltunk, ezért nem érhettük el az érzelem leeresztő kapuit.

 

Az Innána szabadítási munkái során viszont megnyílt a zárvány és öt ponton indult

el az érzelmek leürítése az Istenanyai tudatból. Mígnem hajnalra még két kapuval bővült

a számuk. Hét kapu!

 

A 117-994 . szintig az összes „tehermentesítő kapu teljes üzemmel „csapolja le” az

Istentudat fájdalmát, mely minket újabb munkára buzdít. Most van itt az ideje az

önmagunkért való munkának. Ugyanis a tudat 14. szintig a állandóan kiegyenlítésre

 törekszik. Így tűnik el a „beltartalma”, mint karma. A 14. szint felett már nincs karma,

mert a leeresztő kapuk kiengedik a nehéz erőket az istentudatokból, tehermentesítve azt.

 

Tegnap, a Baál tudatért folyó munka kapcsán tudhattuk meg a következőt:

” Az atomháborúk miatt a síkok összeszakadtak. Így az őrzők dühe és haragja a teremtő

maggal keveredett. Torzulást okozva ezzel a teremtő magban, így az általa teremtett

dolgokban is. Ez az ősháló torzulását hozta magával. No, ezt a szétválasztódást kérik

segítsük azzal, hogy önmagunkon dolgozunk, hogy a megnyílt tehermentesítő kapuk

levezethessék a fájdalmat."

 

Nagyon fontos, hogy az ember saját magának okozott fájdalmai is kiürüljenek.

Ahogy a lélekből megbocsátódik, úgy tűnik el az idegrendszerből is. Kérlek

szeresd magad annyira, hogy ÖnmOdért dolgozol most.

Csak pihenj le kicsit és mondj el néhány imát önmagadért, majd mondd ki:

 

 ”Megbocsátom magamnak az összes ez és más életek fájdalmát.

Elengedek minden megkötöttséget és fénybe emelem testem, lelkem és szellemem.”

 

 Őspangea /Ősföld / Népének védőszelleme:

„ Nehéz szívvel tudunk erről a helyzetről beszélni.

Hét éjjel s hét nap hullott és robban. Az ég utána is sötét maradt. A napnak ragyogását

addig nem ismertük, mert az egész föld egy határtalan ragyogás volt. Ekkor azonban mély

bánat és sötétség burkolta be a tudatot. Úgy 42 millió évvel ezelőtt történt mindez.

Nem tudom meddig voltunk sötétben, de egyszer csak egy pontban felragyogott a Nap.

Nagy öröm volt ez a tudatokban, de minden megváltozott.

Egy Nap és egy Hold segítette eddig a létünket/túlélésünket ezen a bolygón.

Most felcsillant a remény, hogy helyreállhat az éteri föld és az azon túli ragyogás.

Kérlek dolgozzatok, ti vagytok a mi jövőnk.”

 

 

Ős Pangea/Ősföld szellemisége:

 

A 17. századtól Új Pangea a nevem, ekkor indultak el az előkészületek a Föld

visszavonására az éteri síkon túli világokba. A 7. században két próbálkozás is

történt erre,

de az Ősföld fájdalma még nem ment el a fákon keresztül. Ennyi idő kellett,

hogy a fák a kollektív tudat rezgéseit átalakítsák a Nap és Hold segítségével.

 

 

ÚJ!

Most értünk arra a pontra, amikor a szálak összeértek.

A bolygó együttállás és a tisztulások együtt hozták el a szabadulás

lehetőségét. Azonban a tudatos tudat munkája is szükséges ehhez.

Ne hezitáljatok, most van itt a megváltódás pillanata őseitek és a saját

tudatotok számára.”

 

Krisztus Urunk: „Két lényeges kérdésben kérem a segítségeteket.

Hét síkon át a tudati energiák még nehezek. Egy héten át 19 órakor mondj el

egy Tripurát ennek szabadítására. Köszönöm.

 

A másik egy előző Földdel kapcsolatos, melynek neve Tiamat. Ő is gyógyul

éppen a ti imáitok és tudatosságotok által. Két héten át 17 és 19 óra között

mondj el öt Hun Miatyánkot érte. Az imákat az ima címszónál találod.

A megadott időintervallumokban energetikai segítséget kaptok, ez által

hatékonyabb a munkátok. Köszönöm.”

 

lejegyezte: Ilona

 

Az itt megjelent anyag szabadon terjeszthető a forrás megjelölése mellett.

Copyright © 2017. All Rights Reserved.