Istenember

Megváltásod kulcsa te magad vagy, tudatod által.

A budai vár, Szent István szobra.

 

Reggelente 8 és 9 óra között tart az ima a fatimai Szent Szűzhöz.

 Köszönöm mindazoknak akik részt vettek benne, ezzel segítve Mag nemzetségünknek a tudati,

mélytudati és taudat alatti tisztulását.

 Egy 5. D-s Új világ alaköveit rajtuk le , sőt minden „imatéglával”

 építjük azt. Köszönöm az elmúlt és a jövendő imatégláid a „most"-ban.

Áldással, Ilona.

 

19:30-tól egy teljes órán át.

Teljes figyelmet és odaadást igényel. Minden nehéz erő, átok, keresztátok

tudati anomália okozta Dns mutáció, manipuláció, "tudati tükrözés"ami a gondolatot eddig

átfordította és az ellenkezőjét valósította meg, mint ami a cél lett volna.

Minden nehéz erő feloldásáért szól fohászunk.

Tehát minden ami egy Istenlény útjában van, ahhoz kiteljesíthesse önmagát.

 Saját magunk, fizikai és fénycsaládunk tudatának és tudati tengelyének teljes feltisztulásáért

 mondjuk imánkat az ezért a célért gyújtott fehér mécses mellett.

 

 Dicsőséges Szent Annának

 

 Dicsőséges Szent Annának,
zengem buzgó énekem.

 Mondd el kérlek áldott szívem,

   hogy őt nagyon szeretem.

   Kérünk a szent Magzatodért,

   és kit Ő szült Megváltóként,

   Szent Anna, Szent Anna,

   Élő Jézus nagyanyja,

Új világunk oltalma.

   Te vagy azon áldott Szent Föld,

   melyből szép liliom virágzott.

   Szüzességnek tisztasága,

   Istenszülő aranyága.

   Kérünk a Szent magzatodért,
és kit ő szült Megváltónkért,

Szent Anna, Szent Anna,

Élő Jézus nagyanyja,
  Új világunk oltalma.

   Szent Anna, Szent Anna
Élő Jézus nagyanyja,
 Új világunk oltalma.

 

OOO

Egy valóságos sziporka tengerré lett az Istentudat és maga a tudati tengely is.

 A villanásokkal fájdalmak, félelmek, nehéz körülmények lesznek fénnyé.

 

Ketten a 3 D-ből:

 Nem vagyunk mi itt biztonságban, minden fénnyé lesz és vele együtt

 a tudatunk beleolvad Istenébe.”

 

Másikuk:

 De hát épp ez a cél, hogy egységes Istentudattá legyünk.”

 

 Ima a fatimai Szent Szűzhöz

 

 Megsegített Mária,

  a Fatimai Szűz Anya.

  Keservét a búnak bajnak,

 volt erőd és eloszlattad.

   Hol már ember nem segíthet,

  a Te irgalmad megsegített.

  Hő fohászát gyermekidnek,

  nem te soha nem veted meg.

 Hol a szükség igen nagy,

  megmutattad, Anyánk vagy.

  Megsegített Mária,

  a fatimai Szűz Anya.

 

45 percig mondjuk fehér mécses mellett,

melyet a fatimai Szent Szűznek gyújtunk.

 

Egy halvány rózsaszínes fényt tört át éppen a 4.D fátylán,

 mely félelmekből és fájdalmakból, csalódásból,

 bánatból és csupa olyan érzésből fakadt,

 mely az érzések elengedésének hiányában halmozódott fel.

 A rózsaszín fény alaposan átjárta ezt a szürkeséget és ragyogássá

 alakította azt át.

 

 

Gabriel főangyalunk:

 Vége már a nehéz gondolatoknak.

 Most már minden az aminek látszik!

 Ragyogás és csillogás. A csillogás lassan lángolássá alakul.

 Minden feltisztul már. Éberek a tudatok.”

 


Mihály főangyal:

 Már az askenázi zsidók sem tartják meg tudatukkal a sérelmeiket,

 tudati mezejük Élő ragyogás.”

 

 Gabriel főangyal:

 Így valóságok válnak fénnyé, helyükbe Isten valósága érkezik.

 Vagyis Isten kivetült tudati valósága manipulálatlanul

 érkezik még, fény a fényből. A torzulást a szürke „mező”

 nehéz érzelmek adták. „

 

Két zélóta:

 Vége lesz valaha is ennek a világnak?”

 

Mihály főangyal válaszol:

 Ennek a valóságnak akkor lesz vége, amikor a szürke mező minden fej körül teljesenfeltisztul.

 Attól kezdve Isten valóságát élik a lelkek.”

OOO

Krisztusi imát mondunk szenvedőkért Pió atya kérésére.

 

  Krisztusi ima

 

  Megváltottam a világot,

  mely egy ékszer Isten tenyerén.

  Megváltottam a világot, mely a tiéd is.

  Megváltottam a világot,

  melyet érezz magadénak.

  Én a mindenható isten kegyelme,

  örök boldogságra ítéltelek még születésed előtt.

  Megváltottam anyámat, megváltottam apámat,

  megváltottam az egész világot.

 

OOO

 

Amikor ezt olvasod kérlek mondd tíz percig:

 Minden sérelem eltűnt már.”

 

Majd tíz percig :

 Áldott vagyok, áldott vagyok, mindörökre áldott vagyok.”

 

Erről a mondatról egy igaz történet jut eszembe.

 A barátnőmmel történt, hogy kórházba került. A tüdején daganat volt, a fejében áttét.

 Egyetlen mondatot mondott két hónapig:

 

Áldott vagyok, áldott vagyok, mindörökre áldott vagyok.”

 

 Rezgésileg ennyit jelent e mondat.

 Kérem, hogy e történetet osszátok meg akivel csak tudjátok,

 mert hitet és erőt ad a nehézségek közepette.

Meggyógyult. Most a következő mondatot mondja:

"Elhalt idegsejtjeim helyére újak kerültek."

 

 

 Holnap 18 órakor találkozunk folytatni a teremtést.

 Kívánom, hogy legyen áldott az álmod és az életed.

Ilona

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az itt megjelent anyag szabadon terjeszthető a forrás megjelölése mellett.

Copyright © 2017. All Rights Reserved.