Istenember

Megváltásod kulcsa te magad vagy, tudatod által.

 

Kérlek támogasd imáddal a céget ahol dolgozom, s melynek egyik vezetője vagyok.

Szeretném folytatni ezt a honlapot, de szerteágazó feladataim miatt ez most összefogással

és segítséggel tudom megvalósítani. A 19 órai imát így a cégért, a vezetőségért és

a dolgozókért kérem, valamint a hely védőszelleméért, ki már sok mindent megért.

Köszönöm, hogy megérted és segíted a közös munkát.

 

19-20-óráig Krisztusi imát mondunk mindezért

fehér mécses mellett.

 

 Krisztusi ima

 

    Megváltottam a világot,

   mely egy ékszer Isten tenyerén.

   Megváltottam a világot, mely a tiéd is.

   Megváltottam a világot,

   melyet érezz magadénak.

   Én a mindenható isten kegyelme,

   örök boldogságra ítéltelek még születésed előtt.

   Megváltottam anyámat, megváltottam apámat,

  megváltottam az egész világot.

 

 

 20 órától a Mindenség minden elemének boldogulásáért és boldogságáért

 Tripura a fohászunk.

 

Tripura Sundari Mahavidya

 A tudás anyjában egy napon mindenki édes otthonra lelt.

   Vívódásai belső harmóniában merültek el.

   Gyönyörteli létezésben tudásunkkal hozzá emelkedtünk,

   benne tartózkodva tudatunk az egységbe merült.

   Ölelése extázisában a félelem távozott,

   énünk a TELJESSÉG részévé változott.

   Megerősített és átalakított, ez az én-halál,

   benned életünk beteljesült válaszra talált.

 

 Ez idő alatt én is megérkezem és közzé teszem a kinyilatkoztatásokat.

Köszönöm, hogy vagy áldott Fénymag!

 

OOO

Itt vagyok!

Sára, Krisztus Urunk leánya:

 Én is itt vagyok! Veletek együtt dolgozom. Apám és anyám erejének összessége

a kegyelem és az életerő meghozója, kapocs az istenszerelem minőségével, az erővel.

Megáldom ezt a napot és benneteket, hogy megoldódjanak/kioldódjanak belőle azok a

földi dolgok melyekre úgy tekintetek, mint nehézségre. Elveszem tőletek és elviszem,

fénnyé teszem és megoldom.

 Valóságotok ettől kezdve egy magas szintű Új világbeli Isten valósága.

 Ezek azok a dolgok, melyeket tudatni szerettem volna veletek, hogy végre visszakapjátok

a nyugalmatokat és a békéteket.

 Tekints a következő napra és a helyzetre úgy, hogy ez egy gyönyörű lépés a megoldás

és a béke felé. Ezek az erők most már itt vannak, létbe fordulva erősen munkálnak nemcsak bennetek.

 

OOO

20:50-től tíz percig:

"Béke van, béke van, Istenadta béke van!"

majd Tripurával folytatjuk.

 

Quan Yin:

 A Galaxisunk egy földöntúli csoda, minden eleme, minden pici része és bolygója

Isten testéből való.

 Minden ami csak létezik benne, az Isten.

 Ez az Isteni tudat tisztul most a kegyelem miatt amit a Vénusz szeretete old fel,

a Vénuszról jövő gigantikus sugár oszlop Teotihuacanba megérkezett,

mely kiemelte az Aranypárduc minőségét az anyagból és így az segíteni tudott

Tsitsen Itzában a mindenség galaktikus oszlopának kiemelésében,

melyen túl három létező segíti a tudatával azokat az energiákat megkötni a bolygó

terében ami további békét, nyugalmat és Istenszerelmet hoz.”

 

OOO

Hathor anya érkezett, kinek a tudata halvány kék s akinek tudata összekapcsolja

a Földi világot a létezés többi elemével.

 

Hathor anya:

 Áldott gyermekeim, én egy a valóságokon túli valóság létezője vagyok,

de alászálltam ide a Föld terébe, hogy én legyek az a híd, mely meghozza

a kegyelmet a Mindenség számára.

 Mindenség alatt a teremtett világot és annak minden elemét értem. Én,

egy Ős-anyai minőség, ki éteri szinten létezem vagyok az, ki ezt felvállalta.

Inkarnációkat küldtem le a Földre magamból, hogy ők legyenek az én meghosszabbított kezeim,

s kik által beviszem az anyagba ezt a kapcsolati forrást és formát,

az energiát mely által beindul az oldódás. Ez a mai napon

 megtörtént, mely a beteljesülés napja a Föld sorsában.

 Hagyatékok válnak fénnyé, mely nem mindig pozitív dolog.

 

OOO

 

 Quan Yin:

 Ez a bolygó egy csoda. Itt minden megvalósítható, mert itt Isten szíve dobog.

 Így hát nagyon sok más galaxisbeli létező szerette volna érni azt a pontot,

ahol ők valósítják meg az álmaikat. Ezek inkább vágyak voltak, mintsem Isten akarata.

Ezért indultak el a Galaktikus harcok 1,5 milliárd éve. Ezek nem hoztak jót az emberiségnek,

de most feloldom nektek Derinkuyu fájdalmát, Mohenjo Daro fájdalmát.

Volt egy olyan galaktikus harc melyről ti nem tudtok, de mégis megtörtént.

Az Északi sarkon a Medve csillagképen át vezető tengelyt leszakították,

ezért a Hazatérésetek meghiúsult.

 Ezt most én Quan Yin segítem a ti tudatotokkal együtt helyreállítani.

 A ti feladatotok ebben, hogy háromszor kimondjátok:

 A tengely ép és egészséges!”

 Ez a nap a teremtőerőtök visszatérésének pillanata.

Az a nap amikor ég és föld összeölelkezik.”

 

OOO

Most-tól, amikor ezt olvasod kérjük a vérből

a fájdalom, a mágia valamint minden "behatás" "idegenkezűség" eltávolítását Tripurával.

------

Az Odini energiát a vér is hordozta, mint szívfájdalmat.

 E miatt tudtak a démonok hozzákapcsolódni a létezőhöz.

 Ez volt az a pont, amikor az anyagban való megtestesülések megtörténtek.

 Most oldódik ki a vérből a fájdalom.

 Ahogy oldódik a Galaktikus anya egyre „szabadabban lélegzik”.

 Léte már nem a bizonytalan, érkező energiákon alapszik, hanem a Fényen.

 Gyönyörű munka volt, nagyon köszönöm.

 

 Az elkövetkezendő tíz napban kérném, hogy amikor időd van a cégért ahol dolgozom,

a vezetőségért, a dolgozókért és az ottani Galaktikus őrzőért mondj imát 15-20 percig,

hogy ezzel segítsd a spirituális munkám itt a honlapon.

Mondj olyan imát, amit jónak érzel.

 

 Nagyon köszönöm a segítséged és a mai munkád is.

 Ilona

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az itt megjelent anyag szabadon terjeszthető a forrás megjelölése mellett.

Copyright © 2017. All Rights Reserved.